A finnek valószínűleg annak örülnének a legjobban, ha elmaradna az MWC, ugyanis nincs nagyon mit mutogatniuk.
Ha a vírus el nem söpri az egész partit, akkor hamarosan kezdődik a világ legnagyobb mobilos seregszemléje, amin minden évben egy nagy csomó fontos és kevésbé fontos piaci résztvevő mutatja be az új cuccait, király fejlesztéseit, a nagyközönség, a partnerek és persze a sajtó előtt.

Szóval ide a kiállítók azért elvisznek mindent, amit tudnak, főleg azok, akiknek muszáj kihasználni, hogy a világ figyelme néhány napra az iparágra irányul. A show-t nyilván az extrém, csúcskategóriás modellek lopják el, így atom fontos lenne mindenkinek, hogy tudjon gurítani valami nagyot. Már csak azért is, hogy ne maradjon szégyenben a többiek mellett, hiszen ha valaki csak unalmas, sok innovációt nem tartalmazó termékeket visz magával, akkor azt is megjegyzik maguknak a népek, és persze kajánul nevetnek rajta.

Na szegény Nokiára a jelek szerint pont ez vár. A márkával kapcsolatos jogokat birtokló HMD Global ugyanis azután, hogy tavaly irtózatosan nagyot perecelt a Nokia 9, prémium kategóriásnak csúfolt szerencsétlenséggel, nem készült el időre a folytatással. Szóval jelenleg nincs a Nokiának top telefonja, csak egy kazal semmi extrát nem nyújtó közép- meg belépő kategóriás darab. Ezek közül a legnagyobb durranás az 5G kompatibilis Nokia 8.2 lesz, de hát 2019 nyara óta egy szimpla 5G támogatású telefonra azért már nem kapja fel a fejét a világ. Ez pedig bárhogy nézzük: világégés. Pláne úgy, hogy a vetélytársak egymás után húzogatják elő a kalpagból a jobbnál-jobb készülékeket két-három havonta.

A jelenk szerint a szegény HMD ott fog pironkodni, és majd buzgón ígérgetheti, hogy jön majd valamikor a sztártelefonjuk, a Nokia 9.2, csak győzzük kivárni. Külön kínos lesz, hogy a “rendes”, “nagy” Nokia is jelen lesz az eseményen, ők a vadi új 5G-s hálózatukat, illetve 5G-s megoldásaikat fogják promózni, amivel az abszolút élvonalat képviselik, ellentétben a lemaradó telefonos rokonsággal.