Egyre többen mondják vissza a részvételt, a világ legnagyobb mobilos eseményéről, és ez még csak a kezdet.

Eddig úgy volt, hogy a telekommunikációs iparág legnagyobb éves ünnepén, a barcelonai MWC-n mutatja be egy nagy kazal piaci résztvevő legújabb 5G technológiával kapcsolatos megoldásait. De persze az is lehet, hogy semmi sem lesz az egészből.


A koronavírus miatt ugyanis egyre több kiállító mondja le a részvételt, pedig a zsúr csak 24-én kezdődne. Eddig olyan meghatározó vállalatok jelezték távolmaradásukat, vagy offolták programjaikat, mint az LG és a ZTE, és biztos, hogy ez csak a kezdet. Rengeteg cég jön ugyebár Kínából, ami kifejezetten nagy problémát okozhat, és egy csomó látogatót is elriaszthat az eseménytől. Igazából még az is benne van a pakliban, hogy végül lemondják az egészet, ami példa nélküli lenne, de a mostani járvány sem mondható éppen szokványosnak. Csak a mai napon 3700 emberrel nőtt a fertőzöttek száma, és ez csak az a szám, amit bevallottak….