5G ellenes koronavírus

Az 5G robotok legnagyobb előnye, hogy nem kell tartani a megfertőződésüktől, ugyanakkor bárhova képesek elvinni a segítséget. 

Miközben a koronavírus Ausztriából úgy jutott el Romániába, hogy rejtélyes oknál fogva hazánkat kikerülte, Sanghajban már robotokkal igyekeznek fékezni a terjedést. A COVID-19 harc frontvonalában 5G robotok segítenek az emberi erőknek. A China Mobile gépei összesen hatan vannak, és számos feladatra bevethetőek. Többek között takaríthatnak azokban a helyiségekben, ahol fertőzöttek tartózkodtak, vagy kézbesíthetnek gyógyszereket.

Kép: Bloomberg

A gép-ember találkozás legnagyobb előnye, hogy előbbiek nem kapják el a betegséget, tényleg bárhová bemehetnek, így csökken a továbbfertőzés veszélye. Az 5G robotok karanténnal érintett területekre is bemehetnek, dolgozhatnak a kórtermekben, közlekedhetnek betegek között. Az 5G alkalmazása nem csupán a robotokra terjed ki Sanghajban, hiszen többek között 5G-s hőmérőkkel is dolgoznak. Ami pedig magát a vírust illeti, ha fizikailag még nem is jutott be az országba, tudati szinten már erőteljesen itt van. Erre utal a cukor, a liszt, a tartós élelmiszerek, és a maszkok fogyása, bár azt azért érdemes hozzátenni, hogy tapasztalatok szerint a vidéki településeken hajlamosak higgadtabban kezelni a dolgokat.

Címkép: Pixabay