Kép: The Next Web

Nem csupán az 5G-s készülékek megjelenése csúszhat, hanem a nagyobb iPhone SE modellre is várakozni kell, ahogy most kinéz. 

Korábban olyan információk láttak napvilágot, hogy ősszel érkezhetnek azok az iPhone modellek, melyek 5G-re alkalmasak, valamint a jövő év első felére datálták a nagyobb iPhone SE-t. Azonban a szakmában jól ismert Apple elemző, Ming-Chi Kuo szerint könnyen lehet, hogy késni fognak ezek az eszközök. A pletykált 6,7 hüvelykes, tömeggyártásra váró kivitel megjelenése október utánra csúszhat, ami később van, mint a már megszokottnak tekinthető szeptember. Ugyanakkor nem ez lenne az egyetlen eset az Apple életében, hogy mégsem az első őszi hónapban dobja a tömegbe az újdonságait. Emlékezzünk csak 2017-re, amikor az iPhone X novemberben került a boltokba, hetekkel a többi modell után.

Kép: PCMag

Aztán eltelt egy év, és hasonlóan járt az iPhone XR is, ami októberben érkezett. Ami viszont érdekes, hogy az elemző nem említette, mi lehet a késés oka, bár az embernek elsőre a koronavírus jut eszébe, de tekintve, hogy nagyjából minden Kínában készül, ott meg már újra helyreállt a termelés, lehet, hogy nem így van. Mindezek mellett az elemző arról is beszélt, hogy a nagyobb iPhone SE sem jön időben, amit eredetileg a jövő év első felére prognosztizálnak. Ám könnyedén meglehet, hogy a második félévre csúszik. Végezetül pedig egy apró érdekesség, miszerint könnyedén lehet, hogy lesz egy 5,5 hüvelykes, belépőszintű modell, amin iOS 14 fut.

Címkép: The Next Web