5G közlekedés

A legtöbb elemző cég 2020-at kiáltotta ki az 5G évének, de a kialakult gazdasági helyzet miatt a hálózatok kiépítése akár egy évet is csúszhat. Az azonban biztosnak tűnik, hogy maximum késéssel számolhatunk, a technológia pedig érkezik, csak kicsit később, mint ahogy terveztünk vele. Éppen ezért továbbra is érdemes fejben tartani, hogy mely területek azok, amelyeknél jelentősen nőhet a hatékonyság az 5G-nek köszönhetően.

Régóta tudható, hogy az 5G nem elsősorban a mezei felhasználóknak szól, sokkal inkább azt teszi lehetővé, hogy bizonyos, régebben álomba illő elgondolások a valóságban is szárba szökkenhessenek. A mezőgazdasági és az egészségügyi felhasználási lehetőségekről már mi is írtunk, lássunk most újabb két olyan iparágat, amelyet teljesen új szintre emelhetnek az 5G által biztosított lehetőségek!

Az autonóm járművekkel alapjaiban változik majd meg a közlekedés

Az autóipar az 5G nélkül is folyamatosan egyre újabb innovációkkal pakolja tele az újonnan érkező modelleket – ilyen a konnektivitás, a fejlett vezetőtámogató (röviden ADAS, vagyis advanced driver assistance system), vagy épp a különféle infotainment rendszerek – amelyek rengeteg adatot gyűjtenek és termelnek.

Bár csupán a működésükhöz nincs szükségük az 5G hálózatra, ahhoz, hogy az összegyűjtött adatok segítségével hatékonyan lehessen előre lépni a balesetek csökkentése, megelőzése érdekében, viszont már igen. Az adatmennyiség ugyanis ezen a területen is hatalmas, a megosztásához, rendszerezéséhez és elemzéséhez pedig szükség van mind a nagyobb sávszélességre, mind az alacsony késleltetésre. Az előbb felsorolt tevékenységeket ugyanis a másodperc törtrésze alatt kell megoldani ahhoz, hogy a különféle innovációk a gyakorlatban is segítsék a vezetőket.

Biztonságosabbá válhat a közlekedés

Az autonóm autók nem csak az alapján navigálnak majd, hogy a vezetőjük milyen úticélt adott meg, hanem a többi autonóm járműtől (V2V, vagyis vehicle to vehicle kommunikáció), illetve egyéb infóforrásoktól (V2I, azaz vehicle to infrastructure) kapott adatokkal is számolhatnak. A különféle 5G-t használó parkolórendszerek például segítenek majd a parkolóhely keresésében, így a reménytelen körözgetéssel eltöltött idő is csökken, miközben a járművek egymással való kommunikációja egy sor veszélyhelyzet megelőzésében segíthet.

Sok baleset forrása az előrébb haladó jármű hirtelen lassítása, mondjuk azért, mert épp átenged egy gyalogost. Ha az előrébb haladó autó jelezni tudja a mögötte érkezőnek, hogy lassítani kezd, akkor kevesebb lehet a baleset is. Például azért is, mert egy ilyen, akár hirtelen lassítást sok esetben ideges kivágás követi a hátul érkező részéről, ami a gyalogost különösen veszélyes helyzetbe hozza. Emellett az autók olyan adatokat is feltölthetnének a felhőbe, mint az időjárási körülmények, a forgalom mértéke, és az egyéb felmerülő akadályok, ezen adatok pedig rögtön elérhetővé válnának a többi autonóm autó számára is.

Összességében elmondható, hogy az 5G által biztosított lehetőségeknek köszönhetően az ilyen adatok begyűjtése, feldolgozása, megosztása és továbbítása ezredmásodpercek alatt mehet végbe, és ennyi elég is lehet ahhoz, hogy egy veszélyes helyzetet megússzunk – vagy akár bele se keveredjünk.

Sosem látott gyártási hatékonyság

Az 5G hatására a gyártósorok is teljesen új szinteket ugorhatnak meg – nem csak a produktivitás, hanem a biztonság terén is. A robotok mellett az olyan technológiák, mint az AR, a VR, a mesterséges intelligencia és a gépi tanulás még jobban beépülhetnek a mindennapokba. Még jobban, hiszen ezek egy része már most is használatban van, azonban az 5G által még jobban tudják majd támogatni a termelési folyamatokat.

az 5G-vel a gyártási hatékonyság is javulhat

A Verizon és a Nokia a 2018-as MWC Americas rendezvényen tartott szemléletes bemutatót két AGV (automated guided vehicle – automatikus vezérlésű jármű) segítségével, amelyek közül az egyiket WiFin, a másikat pedig 5G-n keresztül irányították. A feladat azonos volt, a két jármű raklapokat és különféle termékeket szállított egy intézményen belül, a „versenyt” pedig egyértelműen az 5G-s megoldás nyerte. Az így vezérelt jármű ugyanis képes volt gyorsan reagálni az útjába kerülő akadályokra, a WiFis jármű ellenben megállt, ami egy éles szituációban komoly fennakadásokat okozhatott volna.

Szintén a Verizonhoz kapcsolódik egy olyan kísérlet is, aminek végcélja az lenne, hogy a dolgozók a különféle rizikós szituációkat a helyszíntől távol tudják felmérni. Ehhez egy robotkart csatlakoztattak 5G hálózatra, amely különböző tárgyakat érintett meg, miközben a kísérletben résztvevő felhasználó egy másik helyszínen, egy speciális kesztyűt viselve képes volt érzékelni a tárgyak eltérő textúráit, és azok hőmérsékletét is, az pedig nem igényel sok magyarázatot, hogy egy ilyen alkalmazási lehetőség miért jelent óriási fejlődést a biztonság terén.

Távkonzultációk és távműtétek az egészségügyben

Erről a területről mi is részletesen írtunk, ugyanis az egészségügy is egészen elképesztően sokféle módon hasznosíthatja az 5G-ben rejlő potenciált. A telemedicina, a viselhető okoseszközök szenzorainak profibb felhasználása mellett a jobb konnektivitás mind-mind szerepelnek a listán, ahogy olyan triviálisnak tűnő dolgok is, mint az MRI, vagy CT képek azonnali továbbítása. De nem is kell kifejezetten a különféle orvosi képalkotó eszközökre gondolni; a baleseti helyszínekről készült nagy felbontású képek alapján a segítő szolgálatok egységei is felkészültebben érkezhetnek, amin ilyen esetekben konkrétan életek múlhatnak.