A felsőoktatási intézmények világszerte azon dolgoznak, hogy a tanuláshoz kapcsolódó élményt egyre jobbá tegyék mind a tanulók, mind az előadók számára. Az 5G éppen ezért az oktatás terén is jól felhasználható technológia, ráadásul az itt megszerzett tapasztalatok később a közoktatás különböző intézményeiben is hasznosíthatóvá válhatnak.

Hosszú utat tettünk meg az 1980-as évek és az első generációs (1G) mobilhálózat óta. Minden fejlesztés jobbá, gördülékenyebbé tette a felhasználók életét, és szép lassan elérkeztünk az ötödik generációhoz, ami gyakorlatilag megfog mindent, amit a 4G tud, és még gyorsabbá és megbízhatóbbá teszi azt, még több eszköz számára. Ezért is van az, hogy általában a különféle ipari felhasználás az első, ami az 5G-vel kapcsolatban eszünkbe jut – egészségügy, autonóm közlekedés, vagy épp a mezőgazdaság. Mindezek mellett pedig az oktatásra gyakorolt hatása is jelentős lehet!

Mit hozhat az 5G az oktatás gyakorlatába?

Bár olyan újdonságot nem hoz erre a területre, amire gondolni sem mertünk volna pár éve, de bizonyos dolgok  futurisztikus elképzelések helyett valóban beépülhetnek a mindennapi oktatási folyamatokba.

Ezzel a különböző felsőoktatási intézmények is tisztában vannak, épp ezért látható az a tendencia, hogy ezen a területen is egyre többen érdeklődnek az 5G iránt, és egyre több ezzel kapcsolatos befektetést eszközölnek. A vezeték nélküli technológiák már régóta segítenek az oktatók és a diákok kapcsolattartásában, az pedig, hogy az 5. generációs hálózat 1000 százalékkal gyorsabb, mint a 4G, elegendő indok arra, hogy ahol megtehetik, ott az ilyen irányú fejlesztésekre is költsenek.

Konkrét számokban kifejezve az előnyöket: egy 4G torony nagyjából kétezer eszközt tud támogatni, és ebben az esetben valamelyes késleltetéssel is számolni kell. Ezzel szemben egy 5G torony egy négyzetkilométeres körzetben akár egymillió eszközt is ki tud szolgálni, lényegében elhanyagolható késleltetéssel.

Virtuális és kiterjesztett valóság az előadáson

Az AR és VR oktatási alkalmazása remek példa arra a fent már említett helyzetre – nem vadiúj elképzelés, de a működéséhez stabilabb kapcsolat szükséges, mint amit a jelenlegi hálózatok tudnak. Ahhoz tehát, hogy az oktatók és a diákok is kihasználhassák ennek előnyeit, jelentősen jobb alapot biztosít majd az 5G. Így viszont olyan dolgokra is használhatók lesznek, mint például virtuális túrák a földön bárhol (vagy akár egy másik bolygón), vagy éppen valamilyen elméleti koncepció “tényleges” szemrevételezése egy AR alkalmazás segítségével.

AR oktatás 5G

Időmegtakarítás az okostantermekkel

A különféle adminisztrációs feladatok apróságnak tűnhetnek, azonban nagyon időigényesek tudnak lenni, ráadásul minden esetben a tényleges oktatstól veszik el az időt. A különféle eszközök beállítása, a tanulói visszajelzések összegyűjtése akkor sem fél pillanat, ha minden tökéletesen működik – és tudjuk, hogy ez elég ritka jelenség – ráadásul a hálózat ingadozása miatt elveszhet az óra lendülete is. A nagyobb sávszélességgel és a különféle adminisztrációs feladatok automatizálásával elkerülhető az, hogy az oktatás szempontjából mellékes feladatokkal menjen el az idő, így minden jelenlévő jobban tud koncentrálni a feladatára, és az előadások lendülete sem vész el.

YouTube-ról tanuló Z-generáció

Az új generációk figyelmét úgy a legkönnyebb fenntartani, ha az oktatásukban is bevetjük azokat a platformokat amiket amúgy is szívesen használnak. Erre jó példa YouTube, ahol rengeteg nagy felbontású, oktatási szempontból is érdekes anyag található. Ezek letöltése azonban nem feltétlenül gyors folyamat, ezt azonban az 5G hálózattal akár másodpercekre is redukálhatjuk.

A különleges igényű tanulók számára könnyebbé válhat a tanulás

Azoknak a tanulóknak, akik valamilyen speciális igénnyel rendelkeznek, jellemzően gyakrabban, vagy akár folyamatosan szükségük lehet az oktatók segítségére. Ennek megoldására többféle alkalmazás, vagy épp robotikus megoldás is elérhető, ahhoz azonban, hogy ezek valóban hatékonyan tudjanak segíteni, szintén elengedhetetlen az 5G által biztosított sebesség, és a szinte észrevehetetlen késleltetés, hiszen  ha folyamatosan akadozik az általuk nyújtott szolgáltatás, akkor a segítség helyett akár gyarapíthatják is a problémák sorát.

Az oktatási élmény könnyebben elérhetővé és személyre szabhatóvá válik

Nem elcsépelt frázis, hogy minden diák más tanulási stílussal és más képességekkel rendelkezik. Az 5G segítségével és a különféle mobileszközök használatával nem csak a tantermekben lehet hatékonyabb az oktatás – a különféle forrásokhoz való földrajzi és időbeli kötöttség nélküli hozzáférésnek köszönhetően ugyanis minden diák a számára legmegfelelőbb módon dolgozhatja fel az ismeretanyagot.