Az 5G érkezik
Kép: Pixabay

A cégek jelentős része úgy gondolja, hatalmas fejlődés az 5G, ugyanakkor tartanak tőle, hogy a felhasználói oldal miatt még sebezhetőbbek lesznek. 

Az Accentura felmérése szerint a megkérdezett cégek jelentős része, 79 százalék szerint az 5G egyértelműen hatással lesz az életükre, sőt, 57 százalék úgy gondolja, a technológia forradalmi jelentőségű. Ugyanakkor a 4G-vel kapcsolatban a válaszadók csupán 24 százaléka vélekedik így. A kutatás 2600-nál is több üzleti-és technológiai szereplőt szólaltatott meg 12 különböző ipari ágazatban Európában, Észak-Amerikában és a Csendes-óceáni térségben. Ugyanakkor ez a fajta optimizmus mégsem teljesen felhőtlen, mivel sokak szerint akadnak biztonsági kockázatok. Ugyanis a válaszadók 35 százaléka szerint komolyan van miért aggodalmasnak lenni, de 62 százalék egyébként is úgy véli, az új technológia necces lehet. Természetesen a vállalkozások nem várják a sült galambot, mivel 74 százalékuk már most tervezi, hogy milyesfajta módszerekkel fogja újradefiniálni a biztonsági eljárásait.

Kép: Pixabay

Másrészt az 5G olyan biztonsági kihívásokat is felvet, mint például a felhasználói adatvédelem, a csatlakoztatott eszközök és hálózatok száma, valamint a szolgáltatásokhoz való hozzáférés és az ellátási lánc integritása, amelyeket az üzleti vállalkozásoknak szem előtt tartaniuk kell. A felmérés kitért a költségekre is, és a válaszok alapján kiderült, a legtöbben úgy gondolják, növekvő költségekre kell számítaniuk az 5G miatt, míg egyharmad szerint a bevezetés anyagi igénye egyértelműen túl magas lesz. Akad olyan cégvezető, aki szerint a technológia minél korábbi bevezetése lépéselőnyt nyújthat azoknak a vállalkozásoknak, akik ezt időben teszik. A szupergyors letöltési sebesség, a megnövelt összeköttetés és az alacsony késleltetés lehetővé teszi, hogy zökkenőmentesen kommunikáljanak és együttműködjenek a partnerekkel és az ügyfelekkel mind belföldön, mind a világ minden tájáról.

Címkép: Pixabay