Kép: Times Now

A Vodafone nem azért szerezte meg márciusban a szükséges frekvenciát, hogy utána ne használja, így akinek Siófok környékén már van 5G-s eszköze nagyon fog örülni. 

A bázisállomások a tavasszal elnyert 3500 MHz-es sávot használják, de természetesen ez még messze nem azt jelenti, hogy akkor a Vodafone most szépen hátradől, és élvezi a nyár maradék részét. Már csak azért nem, mert szeptemberben már be szeretné üzemelni a 700 MHz-es sávot is, amint megkapja azt az NMHH-tól. Ez a gyakorlatban azt jelenti majd, hogy a tó és a partvonal is 5G-s “lesz”, már amennyiben olyan eszközt birtoklunk, ami ezt ki is használja.

Fotó: Karácsony Gábor, Pixabay

Mint tegnap megírtuk, a távközlési szolgáltatásokat nyújtó cég az Országos Mentőszolgálattal összefogva tette elérhetővé az ÉletMentő nevű applikációt. Az 5G a magyar tenger partjainál ilyen téren is nagy segítséget jelenthet, hiszen felgyorsítja az adatátvitelt, ezáltal a segítség is hamarabb érkezhet meg. Ami pedig az ország többi részét illeti, egy korábbi híradásból már kiderült, hogy több nagyvárosban is kezdetét veszi a hálózat kiépítése.