A Fehér Ház frissen kiadott közleménye szerint Donald Trump a kulcsfigurája annak, hogy a tengerentúlon erőteljes iramban fejlesztik az 5G hálózatot. 

A Fehér Ház közleménye az amerikai elnök szavaival kezdődik, miszerint a biztonságos 5G hálózatok feltétlenül nélkülözhetetlen összeköttetést jelentenek Amerika jóléte és biztonsága között a 21. században. Habár a teljes szöveg hangvétele olyan, mintha Donald Trump egy személyben állítaná az oszlopokat, és sugározná a világba a delejt, azért így is kiderül belőle egy és más. Például az, hogy az Egyesült Államok célja nem titkoltan világelsőnek lenni az 5G-ben, ennek érdekében pedig az adminisztráció is cselekszik. Igyekeznek minél hamarabb parttól-partig biztosítani a hozzáférést, biztosítva a megfelelő spektrumok rendelkezésre állását.

A Fehér Ház, Kép: Washington.org

A Védelmi Minisztériummal való együttműködés révén az adminisztráció biztosítani tudja, hogy a különösen fontos középsávú spektrum kereskedelmi felhasználása ne veszélyeztesse a katonai felkészültséget vagy a nemzetbiztonságot. A közlemény szerint Trump és csapata mindent megtesznek azért, hogy az infrastruktúra kiépítésének ne legyenek felesleges bürokratikus lépcsői, vagy éppen az azt akadályozó szabályozások.

Trump elnök azon elkötelezettsége, hogy erősítse az Egyesült Államok vezető szerepét az 5G kommunikációban, elengedhetetlen az amerikai nép biztonságának és jólétének biztosításához.

fogalmaz a közlemény, azt sugallva, hogy az egyébként elég komoly butaságokat mondani képes amerikai elnök teljesen tisztában van azzal, milyen előnyökkel járhat az 5G. A Szövetségi Kommunikációs Bizottság (FCC) annyi frekvenciát szabadított fel, amennyit a világ egyetlen más országa sem, és intézkedéseket tett az 5G infrastruktúra engedélyezési folyamatának korszerűsítésére az állami és helyi szerveknél. A közleményben szó esik még a biztonságról is, mely szerint az elnök már 2017-ben fontos lépéseket tett annak érdekében, hogy az átállásnak ne legyenek biztonsági kockázatai.