Kép: The Forbes

Kína világszinten is egyértelműen elhúzott az ötödik generációs technológiát illetően, ám ennek azok számára is van előnye, akik nyelvüket lógatva loholnak a poros nyomában.

Úgy tűnik, semmi sem akadályozhatja meg Kínát abban, hogy megnyerje az 5G telekommunikációs technológia telepítésével kapcsolatos globális versenyt. Az ázsiai országot nem hátráltatja sem az Egyesült Államok dühös morgolódása, sem a koronavírus. Továbbra is növeli vezető szerepét, miközben a riválisok egyre jobban leszakadni látszanak. Az idei év második felének elejére a kínai 5G-felhasználók száma meghaladta a 88 milliót, ami világviszonylatban több mint 80% -ot teszi ki. Érdekes, hogy a prognózis 70 százalékot jelzett, és ehhez kapcsolódok, hogy bázisállomásból is meg fogják haladni az egymilliót.

“Nem fékezünk senki kedvéért”

Annak ellenére, hogy az Egyesült Államok megálljt intett a Huawei chipjeinek, a kínai óriáscég továbbra is a technológiához nélkülözhetetlen 5G szabadalmak legfőbb benyújtója, és az ehhez szükséges berendezések vezető globális szállítója maradt. Ezzel szemben a szintén embargót hirdetett Egyesült Királyság bizonyos régióiban az 5G technológia bevezetése három év késéssel várható, miután a kormány úgy döntött, hogy kiszorítja a Huawei-t a piacáról. Európa más részein a vírus intett be, átlagosan 18 hónap késedelmet okozva.

Kép: TeleTrader

Az Egyesült Államok jócskán elmarad Kínától az 5G versenyben, annak ellenére, hogy a Trump-kormány megpróbálta felgyorsítani a dolgokat a múlt hónapban azzal, hogy a távközlési szolgáltatók részére újabb spektrumokat bocsátott rendelkezésre.

A kínai előny másnak sem feltétlen hátrány

Ahogy korábban is írtuk, az 5G rivalizálás tovább osztja a világ digitális világegyetemét azáltal, hogy felgyorsítja az Egyesült Államok és Kína több dimenzióban történő szétválását, és befolyásolja a globális ellátási láncokat. De ha képesek vagyunk ezeken a geopolitikai bonyodalmakon távolabbra tekinteni, mást is láthatunk. Hiszen Kína a 4G-ben is élen járt, maga a technológia pedig mindenki számára megmutatta előnyeit. Csak egy apróság például az elektromos kerékpárok, robogók, és hasonló szerkezetek okostelefonon keresztüli bérlése. Kína gyors tempója az 5G kiépítésében azt jelenti, hogy az ottani cégek és magánszemélyek széles körben kísérletezhetnek a felhasználói alkalmazásokkal. Nem elképzelhetetlen, hogy a Kínában tesztelt sikeres alkalmazásokat – legyen az kibővített valóság vagy új játékélmény – később más országokban is bemutatják.

Érdemes figyelni

Vannak, akik kétkednek abban, hogy az 5G ipari alkalmazásai forradalmi változásokat hoznak, például intelligens gyárakat, ahol a szupergyors sebesség és alacsony késleltetés rugalmasabb, hatékonyabb és intelligensebb gyártást tesz lehetővé. De Kína, amely jelenleg a világ legnagyobb “gyára” a globális feldolgozóipari termelés 28,4% -ával – jóval nagyobb, mint a második helyezett Egyesült Államok 16,6% -kal – már jó pozícióban van ahhoz, hogy a legnagyobb hasznot húzza az ilyen változásokból. A világkereskedelem 13,45% -át kitevő legnagyobb exportőrként folyamatosan javíthatja a termékek minőségét. De más területeken is érdekes lehet az ázsiai ország fejlettsége, mit amilyen az intelligens városok, az egészségügy és az önvezető autók témakörébe.

Kína szolgálhat a a többi ország számára egyfajta tesztbábúként, hiszen nála buknak majd ki ezen rendszerek hibái. Mindenki más látni fogja, mi működik, mi nem, és hogyan tudja az 5G a legjobban megkönnyíteni ezeket a hosszú távra kiható, forradalmi fejlesztéseket. Képzeljünk el példának okáért egy kínai önvezető buszt, ami balesetet szenved/okoz a közúton. Ez figyelmezteti a világ többi részét arra, hogy az ilyen vegyes közlekedési helyzetek nem a legjobb megközelítést nyújtják az önvezető technikához. Tehát Kína 5G-s fejlettsége egyfajta átfutási idő lehet a többi országnak arra, hogy feldolgozza, értékelje, és használja ezeket a tanulságokat a saját javára.  Minél nagyobb a kínai előny, annál több idő van arra, hogy tesztelje és megválaszolja ezeket a kérdéseket, annál értékesebbek lesznek a tanulságok más országok számára.

További érdekes cikkekért és hírekért kövesd Facebook oldalunkat!