verizon
Kép: USA Today

Az amerikai Verizon kedden jelentette be országos 5G szolgáltatásának elindítását, de arra figyelmeztet, hogy az ügyfeleknek nem szabad azonnal túl sokat várniuk.

Bill Stone, a Verizon alelnöke szerint botor dolog lenne gyökeres változást várni a folyamat elején, hiszen a helyzet az elkövetkező hónapokban és években fog változni. Hiszen még a folyamat elején tartanak, és messze nem tekinthető a fejlesztés befejezettnek. Stone elmondta, hogy a Verizon elsősorban a 850 MHz-es frekvenciatartományain keresztül képzeli el az országos 5G-t.

Fontos kiemelni, hogy az alelnök megjegyzései nem jelentenek akkora meglepetést. Hans Vestberg, a Verizon vezérigazgatója hasonló nyilatkozatokat tett májusban, amikor amikor a nagy léptékű tervekről kérdezték. A cég országos 5G indulása egybeesett az Apple új iPhone 12 kütyüinek bemutatásával, ami nem véletlen, és tegnap is foglalkoztunk az almás márka Egyesült Államokbeli jelenlétével.

Kép: David Mark, Pixabay

Vestberg azonban egyértelművé tette, hogy az iPhone 12 által támogatott 4 Gbit / s csúcssebesség csak az üzemeltető milliméteres (mmWave) 5G hálózatán érhető el. Ami viszont csak néhány tucat városban, és azoknak is meghatározott részein állnak rendelkezésre. A Verizon szerint “5G Nationwide” szolgáltatása 200 millió amerikait fog lefedni a Dynamic Spectrum Sharing (DSS) technológián keresztül. A DSS egy 5G szabvány, amely lehetővé teszi, hogy a 4G és az 5G lényegében ugyanazt a spektrumsávot ossza meg 1 ms-os lépésekben.

Nagyon figyelemre méltó, hogy a Verizon elindította a DSS-t,mert a T-Mobile fejesei szerint a technológiával kapcsolatban akadnak még megoldatlan kérdések. Nemrégiben azt mondták, komoly hiányosságok tapasztalhatók ennek a komplex technológiának a szabványaiban és megvalósításaiban. Példaként a chipkészleteket és az eszközöket említették, amelyek nem képesek megszüntetni a DSS által létrehozott összetett interferenciát. A DSS dinamikus interferenciát is létrehoz, de maga a téma nem új, hiszen a 4G-nél is jelentkezett. Ott éveket vett igénybe a megoldás, és nem tudni, most is így lesz-e.

További érdekes cikkekért és hírekért kövesd Facebook oldalunkat!