Kép: Gerd Altmann - Pixabay

A nagyvilág 5G-s fejlesztési eseményei elég vegyes képet mutatnak. Míg Kínában zakatol a gépezet, Nyugat-Európában lemaradás tapasztalható. 

Az 5G jelentősége a nagyvilág számára a jelenlegi járványos időszakban jelentősen felértékelődött, hiszen segítségével hatékonyabban lehetett védekezni, és a kilábalásban is fontos szerepet tölt majd be. Éppen ezért lehet az, hogy a tavalyi 5 százalékhoz képest mostanra a lefedettség 15 százalék volt, írja a ComputerWorld az Ericssonra hivatkozva. Mint mindig, most is vannak kiugró adatok, mint amilyen Dél-Koreáé, ahol eleve jól állnak, de az ország vezetése már a jövő évre nézve 90 százalékot tűzött ki magának. Kína pedig még durvábban tolja, bár természetesen ez alatt nem azt kell érteni, hogy a legeldugottabb rizsföld is 5G-ben fürdik.

Kép: Ümit Solmaz – Pixabay

A hatalmas ázsiai ország olyan képet mutat, mintha semmiféle gátló tényezőt nem jelentett volna számára a koronavírus. Azonban hozzánk közelebb nem éppen ez a tendencia jellemző, hiszen több nyugat-európai ország is megszenvedte a pandémiás helyzetet. A védekezést érintő intézkedések miatt több ország, így Portugália, Ausztria, Spanyol- és Franciaország is lassította a fejlesztések tempóját. Ugyanakkor az Ericsson szerint az ötödik generációs technológia terjedése még ennek ellenére is tempósabbnak mondható, mint elődjéé, mivel a kereslet gyors reakciót adott az 5G-re. Mindez egyébként jelenleg inkább üzleti felhasználókat jelent, mivel a polgárok számára az 5G még nem hordoz folyamatosan kézzelfogható előnyöket, és vígan elég nekik a 4G is.

További érdekes cikkekért és hírekért kövesd Facebook oldalunkat!