Kép: Techradar

A Samsung a korábbi gyakorlatának megfelelően jelentősen csökkentette a Galaxy Z Flip 5G árát, ám ettől függetlenül még rendesen ki kell nyitni a pénztárcát. 

2020 nyarán a Galaxy Z Flip 5G a tengerentúlon 1450 dollárért ment, most viszont 250 dolláros árcsökkentést eszközölt a gyártó, tehát 1250 dollárért lehet hozzájutni. Ugyanakkor két dolgot szem előtt kell tartani. Az egyik, hogy a telefon már bő féléves, és kinézetre hasonló az egy évvel korábban megjelent, 5G-t nem ismerő testvéréhez. A Samsung ismert piaci stratégiája a nagyobb mértékű árleszállítás, és ez nincs másként az összehajtható eszközökkel sem. Tehát a jelenlegi 250 dolláros áresés nem egy szokatlan jelenség.

Kép: PhoneArena

A másik, hogy az 1200 dollár még mindig elég borsos, hiszen a Galaxy S20 FE 5G “mindössze” 700 dollárért szerezhető be, de olykor akadnak még jobb ajánlatok rá. A kedvezőbb ár egyébként azt követően aktiválódott, hogy a Samsung mobilos üzletágának elnöke azt mondta, idén mindenki számára hozzáférhetőbbé teszik az összehajtható telefonokat. Arra is lehet számítani, hogy a Z Fold egy újabb verziója fog idén megjelenni, ami a táblagépekhez hasonlóan ceruzát is kaphat. Arról azonban semmiféle információ nincs, hogy ez mikorra várható, de elképzelhető, hogy az árcsökkentés ennek hivatott megágyazni. Nem szabad azonban azt gondolni, hogy a Z Flip 5G csak egy öncélúan túlárazott valami lenne, hiszen a hajtogatható eszközök eleve drágábbak normál társaiknál. Átlagosan 50 százalékos ártöbblettel számolhat az, aki ilyen játékszerre ácsingózik.