Kép: Trip Advisor

A Huawei Ireland feje szerint tavaly decemberben a University College Dublin egyik akadémikusa igaztalan vádakkal illette a céget. 

2020 végén a Védelmi Erők Felülvizsgálatának publikációjában az intézmény egyik oktatója, Dr. Richard Maher azt írta, a Huawei zavaros kötelékekkel kapcsolódik a kínai kormányhoz, és így szerinte komoly, és kezelhetetlen kockázatot jelent Írország számára. Dr. Maher szerint a vállalat feltételezett szoros kapcsolata a kínai kormánnyal alkalmas arra, hogy utóbbi behatoljon az ír hálózatokba. És ha ez megtörténik, akkor kiszolgáltatottá teszi az ország hírszerzését, nem is beszélve az adatlopásokról, vagy akár valamiféle szabotázsról. Megmelítette azt is, hogy a társaság tulajdonosi szerkezete és működése meglehetősen átláthattalan, és eléggé titokzatos.

Tony Yangxu – Huawei Ireland, Kép: Irish Times

Maher azt is leírta, hogy a Kínai Kommunista Párt minden magánvállalkozásra nyomást gyakorol, hol háttérből, hol nyilvánosan. Alapvető elvárás az ázsiai ország vezetésétől, hogy minden kínai magánvállalkozás a kormánya céljait és érdekeit segítve működjék. Erre reagálva Tony Yangxu, a Huawei Ireland vezetője úgy fogalmazott, hogy “rendkívüli és teljesen hamis támadás”, ami őket érte. Továbbá szerinte a kínai cég egyértelműen támogatja az egyetemi szólás-és véleményszabadságot, de ez kétirányú utca”. A Huawei Ireland már 16 éve Írország elkötelezett partnere, és lehangolónak tartja, hogy az ír állam tanácsadó kiadványaként számon tartott felületen egy olyan írás jelent meg, ami nem tényeken alapul, hanem véleményt közöl. Azóta egyébként a kínai és az ír oldal egyeztetéseket folytatott, aminek következményeként felülvizsgálják a folyóirat felügyeletét, bár nem emiatt, hanem azért, mert egy másik írás okán. Ami azt elemezgette, hogy a hadseregben már több a civilruhás, mint a katona.