Kép: Andreluiz Cunha - Pixabay

A kérdésre a válasz az 5G és az akkumulátorok összefüggésében leginkább az, hogy “attól függ”. 

Mint a legtöbb olyan kérdésben, ami az új technológiához kapcsolódik, akadnak, akik szerint nem lehet egyszerűen igennel vagy nemmel válaszolni. Rengeteg olyan tényező van, amitől egy akkumulátor üzemideje függ. Az 5G-nél például ha abba az irányba indulunk, hogy megfelelő lefedettség esetén a lényegesen gyorsabb sebesség által hamarabb jutunk hozzá az információhoz. Így tehát előfordulhat az, hogy kevesebb energiára van szükségünk, csakhogy rögtön meg lehet fordítani a dolgot azzal, hogy így eleve több infóra van szükségünk. Akkor pedig máris ott tartunk, hogy az akkumulátor jobban merül. Fontos figyelembe venni a lefedettséget is, hiszen ha a 4G-hez hasonlítjuk, gyorsan látható, hogy a jelenlegi hálózat esetében az eszköz nem fog állandóan keresgélni.

Kép: Goverment Technology

Az 5G jelenlegi minimális rendelkezésre állása mellett a telefon több időt tölt a keresgéléssel, ami értelemszerűen több delejt kíván. Tehát a jelenlegi körülmények között azt lehet mondani, hogy igen, nagyobb kihívás az 5G az akkumulátorok számára, mint a 4G. Csakhogy, ismerve a technológiák általános fejlődését, és a folyamatosan egyre nagyobb lefedettséget, várható, hogy az idő múlásával mind kevesebb energiára lesz szükség a hálózatkereséshez. Ez pedig magában hordozza az energiamegtakarítást, tehát idővel kijelenthető lesz majd, hogy egy 5G-s telefon hasonló kapacitású akkumulátorral üzemidőben is hasonlót tud majd, mint jelenleg a 4G-s készülékek.

További érdekes cikkekért és hírekért kövesd Facebook oldalunkat!