Kép: Biospectrum Asia

Két új tanulmány is azt írja, semmiféle bizonyíték nincs arra, amitől sokan félnek, miszerint az 5G-től majd szépen mind meghalunk. 

Az 5G sem úszta meg azt, amit általában egyik új technológia sem, legyen szó tévéről, rádióról, térerőről, 4G-ről, vagy éppen 5G-ről. Utóbbinál a rettegők képesek tornyokat rongálni, és munkásokat vegzálni, vagy éppen azt állítani, hogy összefüggés van a koronavírus és az 5G között. Az Ausztrál Sugárvédelmi és Nukleáris Biztonsági Ügynökség (ARPANSA) és a Swinburne Műszaki Egyetem által végzett tudományos áttekintések szerint nincs bizonyíték az 5G-ben használt rádióhullámok káros egészségügyi hatásaira. A dolog különlegessége, hogy a tanulmány valójában egy átfogó elemzés, ami 138 korábbi vizsgálat eredményeit boncolgatta.

5g vr

Ezeken belül 107 kísérletben a különféle biológiai hatásokat vizsgálták, beleértve például a genotoxicitást, a sejtek szaporodását, a génexpressziót, vagy éppen a membrán működését. Mellette 31 epidemiológiai tanulmányt is elemeztek, amelyek az 5G-hez hasonló rádióhullámokat használó berendezéseknek való kitettséget vizsgálták. Ezen áttekintések eredményei továbbra is összhangban állnak a nemzeti és nemzetközi sugárvédelmi egészségügyi és biztonsági irányelvekkel, amelyek szerint az alacsony szintű 5G rádióhullámok biztonságosak a lakosság számára. Hozzá tartozik azonban az is, hogy az összesítő tanulmány készítői szerint fejleszteni szükséges a vizsgálatok megbízhatóságát. Különös tekintettel a dozimetriára, és a jövőbeni epidemiológiai vizsgálatok folyamatosságára, mert a hosszútávú eredmények tekintetében csak így lehet bizonyosságot nyerni.

További érdekes cikkekért és hírekért kövesd Facebook oldalunkat!