Kép: Tech Gaming Report

A Square Enix zsenije,  Naoki Yoshida, akinek a Final Fantasy is köszönhető, előrejelzése szerint az 5G kiütheti a játékkonzolokat a nyeregből, hiszen minőségi képátvitelt fog garantálni. 

Általánosságban videojátékok terén kétféle típust lehet elképzelni: aki még mindig PC-n játszik, és aki konzolon. Természetesen létezik vegyes halmaz is, de nem ez a jellemző. A konzolosok főbb érvei, hogy egységesített hardverelemekre egyszerűbb optimalizálni, továbbá csak bekapcsolod, és már játszhatsz is. Ha pedig vinnéd magaddal, csupán magát a gépet, és egy-két kontrollert kell bepakolni. Naoki Yoshida szerint, aki Square Enix igazgatója, és a nagy sikerű Final Fantasy és a Dragon Quest sorozatokat jegyzi, az 5G betehet a konzoloknak.

Amint az 5G globális szabvánNyá válik, mindenképpen eljön az idő, amikor bármilyen eszközre átvihetjük a képeket

mondta Yoshida egy interjúban. A játékosok kiváló minőségű élményt élvezhetnek majd anélkül, hogy egy konzolhoz, vagy televízióhoz lennének kötve. Szerinte egyértelműen ebbe az irányba tartunk, és annak ellenére, hogy a koronavírus megnyomta a PlayStation 5 eladások, magát ezt a folyamatot nem lassította le. A tavalyi, rendkívüli nyereségeket hozó vírusos időszak után a Newzoo nevű ipari kutatócsoport szerint 8,9 százalékkal fog a konzolpiac visszaesni, hiszen a globális chiphiány ezt az ágazatot is sújtja. Érdekessége egyébként a Yoshida interjúnak, hogy azt is elmondta, a járvány alatti home office kapcsán legtöbben úgy vélték, jó és kényelmes lesz. Aztán kiderült, sok esetben eléggé hiányzik a személyes interakció, hiszen nem lehet mindent mikrofonon és webkamerán keresztül megbeszélni a fejlesztéseket illetően.

További érdekes cikkekért és hírekért kövesd Facebook oldalunkat!