apple
Kép: Redmond Pie

Ez egyúttal azt is jelenti, hogy a 4G-s iPhone modelleknek búcsút lehet inteni, tehát kiöregedő ciklusban el is tűnnek majd a közéletből. 

A Nikkei Asia úgy értesült, hogy a 2022-ben érkező iPhone család minden darabja fel lesz készülve az ötödik generációs technológiára, beleértve a legolcsóbb, SE kiviteleket is. A költséghatékony 5G-s iPhone már 2022 első felében megjelenik a piacon, legalábbis erről szólnak az iparági pletykák. Ezt az Apple saját A15 processzora fogja üzemeltetni – ugyanaz a chip, amely az idei prémium kategóriás iPhone-okba kerül -, 5G-s kapcsolatát pedig a Qualcomm X60 modemes chipje teszi lehetővé. Kijelzője 4,7 hüvelykes LCD lesz, tehát nem a csúcsmodellekben lévő OLED egységet kapja.

iphone
Kép: iPhone 12 Max – Apple Insider

Az első SE sorozat 2016-ban jelent meg, és egyértelműen növelte az eladások volumenét. Tavaly megjelent verziója 399 dollárba került, szemben a prémium kategória legolcsóbb darabjával, az iPhone 12 Minivel, amit 699 dollárért kínáltak. Csakhogy míg az SE megint szépen teljesített, a Mini nem igazán hozta a tőle elvárt eredményeket, így jövőre nem is lesz ilyen a kínálatban. Az pedig, hogy az Apple minden modellje 5G-s lesz,  nem különösebben meglepő, hiszen a cég bevételeinek felét még mindig a telefonjai teszik ki. Ott pedig haladni kell a korral, mert bár a cég elég későn kapta el az 5G-fonalat, utána úgy megsarkantyúzta a lovát, hogy rögtön az élre került készülékeladásban.

További érdekes cikkekért és hírekért kövesd Facebook oldalunkat!