intel 5g
Kép: Intel

Az Intel vezérigazgatója, Pat Gelsinger szerint a jelenlegi chipválság még 2023-ban is éreztetni fogja a hatását a globális elektronikai iparban. 

Bár Gelsinger úr úgy véli, a hiány az év második felében mérséklődhet, hatásai két év múlva is érezhetők lesznek, tehát nagyjából addigra tudja az ágazat kielégíteni a kereslet igényeit. A baj az olyan nagy cégeket is megérinti, mint az Apple, az Infinera, vagy éppen a Neophotonics, amelyek mindegyike dollármilliárdos hiányokkal számol. A tengerentúli távközlési iparági csoportok szereplői is jelezték, hogy a globális chiphiány lelassítja, vagy éppen meg is akadályozza a hálózatok kiépítését. Az Intel vezérigazgatója szerint egyébként is hosszú út áll előttük, és időbe telik, mire kiépítik a megfelelő gyártási kapacitást.

intel
Kép: NotebookCheck

Ami egyébként jó úton halad, hiszen pont a minap hallottunk a cég eddigi legnagyobb ilyen jellegű pénzügyi manőveréről, ami a GlobalFoundries 30 milliárd dolláros felvásárlását jelenti. De az Intel amúgy sem panaszkodhat, hiszen a hálózati platformok csoportja a 2014-es egymilliárd dolláros bevételt 2020-ra 6 milliárdosra növelte. Ezenkívül a vállalat kifejezetten a nyílt RAN-ban – az 5G piac kicsi, de potenciálisan jelentős részében – fennálló helyzete domináns. Gelsinger szerint egyértelműen sikertörténetről lehet beszélni, melynek előnyeit még hosszú éveken át fogja élvezni a cég. És nem mellesleg arról sem lehet elfeledkezni, hogy a legutóbbi negyedéves jelentésben a várakozásokat meghaladó bevételeket és nyereséget könyvelhettek el az igazgatóságban.

További érdekes cikkekért és hírekért kövesd Facebook oldalunkat!