Kép: GameChannel

Az avatárjaink fognak bejárni dolgozni, és mennek el szórakozni, mint a Ready Player One című filmben? Lehet, hogy a szolgáltatóknak ez lenne jó.

Egy évtizeddel ezelőtt a mobilszolgáltatók komoly beruházásokat hajtottak végre annak érdekében, hogy a 4G révén növeljék bevételeiket. Aztán jöttek az olyan cégek, mint a Google, a Facebook, vagy éppen az Apple, és a közösségi felületekkel, a videomegosztó oldalakkal, és hasonlókkal, hogy a pénz hozzájuk vándoroljon. Az 5G esetében is grandiózus összegekről beszélnek a szolgáltatók, de vajon most nekik is bőven jut-e a haszonból? A távközlési vállalatok ezúttal olyan platformot szeretnének felépíteni, mint amit a „Ready Player One”-ban láthattunk, és metaverzumként szokás emlegetni.

Nagyon az elején vagyunk még

A korai szakaszban is megjelenik már a virtuális és kiterjesztett valósággal operáló eszközök, mint amilyenek a szemüvegek, fejhallgatók, így nyújtva eddig nem tapasztalt élményt. A későbbiekben pedig, szó szerint életre kelhet az internet úgy, hogy létre jönnek az emberek 3D-s avatárai, akik dolgoznak, interakcióba lépnek és pihennek az irodák, gyárak és szabadidős helyszínek digitális másolataiban.

Ilyesfajta megoldásokkal az üzemeltetők 2030-ra akár 712 milliárd dolláros bevételt is elérhetnek, amennyiben ilyen innovatív 5G-s alkalmazásokat kínálnak. A legmodernebb metaverzális alkalmazások még csak a koncepció stádiumában vannak. Ám ha valóra válnak, a virtuális találkozók és az online vásárlás valós tevékenységeknek tűnnek majd, így szinte mindennek digitális másolatai lesznek, amelyek a valós világ változásait is valós időben tükrözik a fejlett 3D-s képek rögzítésével.

A metaverzum, mint az 5G nyújtotta nagy lehetőség 

Sarah Gilarsky, a Verizon üzletfejlesztési vezetője szerint a legtöbb jelenlegi metaverzum platform nem más, mint online videojáték. Ám az 5G ezt az élmény átültetheti a hétköznapi életünkbe, de ennél sokkal nagyobb változás jöhet. Az SK Telecom virtuális gazdaságot szeretne létrehozni a platformja mentén, ahol az emberek nemcsak a szabadidőt és a szórakozást keresik, hanem a kereskedelmet és a vállalkozások fejlesztését is. Sőt, a metaverzumot egyenesen a jövőbeli üzleti modelljüknek nevezik, ami egy nagyon óriási, nagyon virtuális gazdasági rendszer.

Ám a Ready Player One, vagy éppen a Mátrix által feldolgozott világ még odébb van, bár az is igaz, hogy a metaverzum koncepcióhoz kapcsolódó játékok fejlesztői jól teljesítenek. A Roblox részvényei majdnem 90% -ot emelkedtek azóta, hogy március elején elkezdtek velük kereskedni New Yorkban. Tekintve, hogy a COVID egyébként is előtérbe helyezte az online jelenlétet, nem kizárt, hogy egyszer majd eljön az a világ, amit eddig csak a vásznon láthattunk.

További érdekes cikkekért és hírekért kövesd Facebook oldalunkat!