Kép: Science Times

A SpaceX “Gen2”-nek nevezett műholdrendszere sokkal combosabb, mint elődje volt, és az eddig szinte teljesen elszigetelt területeket is elláthatja online kapcsolattal. 

A SpaceX elszántan tervez a Starlink szélessávú műholdak következő generációjával, amik valamivel nehezebbek, de erősebbek lesznek, mint az első generációs műholdak, amelyek jelenleg pályán vannak. Az FCC-hez augusztus 18-án benyújtott dokumentációja alapján az is kiderül, hogy az új Starship rakéta lesz az első “Gen2 System” műholdak elsődleges szállítóeszköze, kiegészítve a Falcon 9 rakétáival. Ez a konstelláció közel 30 000 műhold felbocsátását foglalja magában, jelentősen növelve a kapacitást, akár az olyan területeket is, mint Alaszka, bevonva az “igazán robusztus szélessávba”. A cég hangsúlyozta, hogy a Gen2 nem igényel további spektrum-erőforrásokat, mivel a már meglévőket használja.

Kép: Tesmanian

Az első generációs rendszer kiegészítéseként a Gen2 továbbra is a nagy sebességű, alacsony késleltetésű, szélessávú szolgáltatásokra összpontosít. A Starship rakéták használata a Gen2 műholdak szállítására elősegíti, hogy a SpaceX egyszerre több műholdat juttasson alacsony földi pályára (LEO), gyakrabban indítsa el őket, és minden ilyen alkalommal nagyobb tömeget szállítson. Ez megnyitná az ajtót a Starlink rakéták számára, hogy a Gen2 műholdak mellett további hasznos terheket is befogadhassanak, írja a SpaceX. Bár az eredeti konstelláció példátlan kapacitást biztosít egy műholdas rendszer számára, a folyamatosan növekvő szélessávú kereslet miatt soha nem volt ilyen fontos a felhasználói kapcsolat.

További érdekes cikkekért és hírekért kövesd Facebook oldalunkat!