Kép: Jefty Matricio - Pixabay

Íme egy lakos, akit nem azért zavar az 5G, mert kisüti az agyát, hanem azért, mert az előkert közvetlen közelében lesz egy ilyen oszlop. 

Richard Rice, a tengerentúli Englewood lakosa hétfőn arra ébredt, hogy zajos munkálatok hallatszanak a háza elől. Alig néhány méterre a bejárati ajtajától és centiméterekre a telekhatártól, a munkások egy nagyjából 3 méteres lyukat fúrtak egy 5G-s kis cellás mobiltorony számára. Ami többek között azért sem tetszett a Rice úrnak, mert az szinte már az előkert. Elmondása szerint délelőtt kilencre már el is készültek, tízre pedig a betont is beöntötték.

A város képviselői délután kettőre érkeztek ki a helyszínre, de az ilyen projektek nem az ő megrendelésükre készülnek, tehát nekik sem annyira tetszik a dolog. A település vizsgálja a projektet és az engedélyeket, de Rice szerint a torony építésére soha nem adtak ilyet. Márpedig szerinte minden hasonló munkálathoz kell, hogy legyen hivatalos dokumentum. A kis mobiltorony magassága egy villanyoszlopéhoz hasonló. Mivel az 5G tornyok sokkal magasabb frekvencián sugározzák a mobiltelefon-jeleket, mint más jelek, nem tudnak olyan messzire sugározni, ami azt jelenti, hogy több ilyen toronyra van szükség.

A kép illusztráció – Fotó: Denver Westword

A szakértők szerint várható, hogy az 5G tornyok az egész Egyesült Államokban felbukkannak, ami egyúttal a közösségek részéről is egyre több vitát eredményez. Mike Dano, az általunk is kedvelt Light Reading 5G & Mobile Strategies szerkesztőségi igazgatója szerint ez egy olyan jelenség, amely az egész országban, sőt, tulajdonképpen az egész világon minden környéken ugyanígy játszódik le. Az 5G ebben is különbözik a 2G-től, a 3G-től és a 4G-től, mert valóban több átviteli infrastruktúrára van szükség.

A környék lakói egészségügyi aggályokat is felvetettek, bár szakértők szerint azok megalapozatlanok. Mivel az 5G tornyok magasabb frekvenciájú jeleket bocsátanak ki, ezek nehezebben hatolnak át a bőrön, mint akár a 4G vagy 3G jelek. Dano szerint nagyon nehéz áthatolniuk a dolgokon, beleértve az emberi testet is, bár ez nem azt jelenti, hogy ő simán elfogadna egy ilyet az előkertjébe. Úgy fogalmazott, hogy a városvezetésnek hatalmas szerepe van abban, hogy az embereket ne érje hasonló kellemetlenség. Rice is azt tervezi, hogy hozzájuk fordul, mert ahogy fogalmazott, “akarsz egyet az előkertedbe? Én biztosan nem”.

További érdekes cikkekért és hírekért kövesd Facebook oldalunkat!