Miközben az ember folyamatosan a Samsung és a Xiaomi modellekről hall, mégis az OPPO vezeti az Androidos eladási listát.
Az ismert technológiai márka, az OPPO hihetetlen piaci növekedést jelentett be mind helyi, mind nemzetközi szinten. A cég szerint a növekvő fogyasztói bázist az innovatív termékeknek és a remek ügyfélszolgálatnak köszönheti. A Canalys (vezető technológiai piaci elemző) szerint az 5G okostelefon-szállítások közül a gyártó az első helyen állt az androidos gyártók között. A Közel-Keleten és Afrikában az OPPO 106%-os növekedéssel a 4. helyre emelkedett a piaci részesedésben. Főleg az Egyesült Arab Emírségek és Szaúd-Arábia piaca járult hozzá a kiugró teljesítményhez, ahol 196%-os, illetve 218%-os növekedést tapasztaltak az előző évhez képest. De Egyiptom sem rossz, hiszen ott 79 százalékos növekedés mutatható ki az előző évhez képest.

Ethan Xue, a gyártó elnöke elmondta, büszkék arra, hogy innovatív termékeik és ügyfélközpontú megközelítésük kedvező fogadtatásra találtak, ami ezekben az ígéretes számokban is tükröződik. Szerint a teljesítményük fenomenális, és jól mutatja, hogy milyen erős ügyfélkörrel rendelkeznek, akik megértik a márka küldetését. Azt ígérte, továbbra is feszegetik a határokat, és növekedésük csak még inkább motiválja őket, hogy a lehető legjobb termékeket kínálják versenyképes áron.
Mostanában érkezett a Reno6 sorozat, ami három tagból áll: a Reno6 Pro 5G, a Reno6 5G és a Reno6 Z 5G, amely a fiataloknak, és játékkedvelőknek lehet kedvence. A sorozat máris népszerűnek bizonyult a régióban, hiszen elődjéhez képest 300%-os előrendelési növekedést mutatott, ami megerősíti a technológiai márka iránti keresletet a MENA térségben.
További érdekes cikkekért és hírekért kövesd Facebook oldalunkat!