Kép: Neuf

Itt van minden, amit jelenleg a milliárdnyi androidost elcsábítani szándékozó iPhone SE 3 kapcsán tudni lehet.

Mint a minap megírtuk, az iPhone SE 3 tekintetében egészen merész prognózisok láttak napvilágot, éppen ezért nem csoda, hogy nagy várakozás előzi meg a piacra kerülését. A 9to5Mac összeszedett mindent, amit jelenleg tudni, vagy legalább feltételezni lehet a készülékről.

Dizájn

Az iPhone SE 3 nagyjából az összes eddigi pletyka szerint  ugyanazzal a kinézettel toppan majd be, mint a jelenlegi generáció. A japán Apple blog, a Macotakara, valamint Ming-Chi Kuo és Ross Young, a DSCC leginkább ismert elemzői is úgy vélik, hogy az Apple legolcsóbb iPhone-ja ugyanúgy 4,7 hüvelykes LCD-kijelzővel fog rendelkezni, mégpedig az iPhone 8-hoz hasonló kialakítással. Ez azt jelenti, hogy a következő iPhone SE-nek nem lesz jelentős dizájnváltozása, megtartja a Touch ID-t a Home gombon, és valószínűleg a Starlight és Midnight színek valamelyik változatában vásárolható meg. A jelentősebb változtatások Ross Young szerint a 2023-as modellnél lesznek majd tetten érhetőek.

iphone
Kép: Apple – iPhone 13

Egy időben olyan pletykák is voltak, hogy a következő iPhone SE nagyobb, azaz 5,5 hüvelykes kijelzőt és Touch ID gombot kap. Kuo tavaly például egy “iPhone SE Plus” ötletét vetette fel. Végül, de nem utolsósorban a MyDrivers 2021 októberében megjelent vázlatos jelentése szerint az iPhone SE 3 nem az iPhone 8-ra, hanem az iPhone XR-re épülne.

Processzor és tárolókapacitás

A jelenlegi iPhone SE az A13 Bionic-ot használja, de a következő generáció várhatóan az A15 Bionic chipet kapja majd, ami megegyezik az iPhone 13-as sorozatban lévővel. Az elemzők szerint ez azért vehető szinte biztosra, mert amióta az Apple bemutatta az iPhone SE-t, az mindig ugyanazzal a processzorral rendelkezett, mint az aktuális generációs fővonalbeli iPhone, így természetes, hogy 2022-ben is ugyanez fog történni.

A pletykák a tárolási kapacitásról eddig beszélnek. A jelenlegi modell 64 és 128 GB-os változatban érhető el. Mivel az Apple nemrég az iPhone 13-as termékcsaládot is úgy dobta piacra, hogy 128GB-os tárhellyel induljon, talán az iPhone SE 3 esetében sem lesz másként.

Kamera

Egyelőre ezen a téren is inkább találgatások vannak, semmint pletykák, vagy információk, de ha igaz, hogy ugyanolyan kialakítása lesz, mint az iPhone 8-nak, valószínűleg csak egy fő szenzorral fog rendelkezni. Ha az Apple követi az eddigi trendjét, akkor az SE 3 valószínűleg az iPhone 12 kameráját kapja Mivel a jelenlegi SE telefonban csak egy 7 megapixeles előlapi kamera található, jó lenne, ha a vállalat egy 12 megapixeles szenzort tenne bele. Az Éjszakai mód, a Filmes mód és a Fotóstílusok is kedves kiegészítések lennének.

Csak az 5G

Az egyik dolog, amiben a pletykák mind egyetértenek, az 5G kapcsolat támogatása. Már júniusban is arról lehetett hallani, hogy az SE család következő tagja két ponton kap markáns fejlesztés. Egyrészt a processzor, másrészt az ötödik generációs technológiára való alkalmassága terén.

apple
Kép: Redmond Pie

Megjelenés

November végén egy TrendForce-jelentés azt írta, a gyártó 2022 első negyedévében jelentheti be az iPhone SE 3-at, ami arra utal, hogy a vállalat március környékére szervezheti az ezt is tartalmazó rendezvényét. Az biztos, hogy ez a modell hatalmas lépés lehet az Apple számára olyan irányban, hogy megvesse a lábát a középkategóriás telefonok piacán. A 2022-es eladásai tekintetében a prognózisok 25-30 millióról szólnak.

Mennyi az annyi? 

Egyelőre nincsenek pletykák az új iPhone SE 3 árával kapcsolatban, de érdemes alapul venni a J.P. Morgan korábban nálunk is megjelent elemzését, miszerint valahová 269-399 dollár közé pozícionálja majd az eszközt az Apple. A siker pedig azért borítékolható, mert az 5G-s telefonok iránti kereslet folyamatosan nő még akkor is, ha közben az okostelefonok, a tévék, és a PC-k esetében csökken.

Nos, ezek a pletykák és a feltételezések, de biztosat úgyis csak akkor tudunk majd, ha az Apple maga szolgáltat információkat, vagy valaki véletlen kiviszi a prototípust a kocsmába, és ottfelejti.

További érdekes cikkekért és hírekért kövesd Facebook oldalunkat!