De valószínűleg csak azoknak, akik az Nvidia nevét a videojátékok kapcsán ismerik, mert a többiek talán azt sem tudják, hogy létezik ilyen gyártó.
Az Nvidia nevét hallva azoknak, akik ismerik a céget, rögtön a GeForce kártyák, és a játék ugrik be, hiszen a vállalat a talán legerősebb tényező ebben a szegmensben. Éppen ezért lehet furcsa olyan hírt olvasni, hogy az AT&T-vel lépett partnerségre, hiszen mi köze lehet a gamingnek a távközléshez? Úgy, hogy az AT&T új és meglévő 5G ügyfelei 50 dollárért hat hónapos GeForce NOW Priority tagságot kaphatnak. David Christopher, az AT&T partnerségekért és 5G ökoszisztéma-fejlesztésért felelős ügyvezető alelnöke és általános igazgatója szerint az NVIDIA a legújabb olyan nagyvállalat, amely az AT&T 5G-t választotta, hogy a felhőalapú játékokat magasabb szintre emelje, mert a partnerséggel megkapja a mobilozás során szükséges teljesítményt, sebességet és reakciókészséget.

Az Nvidia hozzáteszi, hogy a GeForce Now-t az AT&T hálózatára optimalizálják, és technológiai fejlesztéseket ígért a szolgáltatás jövőbeni megerősítésére. A cégek célja, hogy a partnerség előrehaladtával csökkentsék a késleltetési időt az 5G hálózatokon. Phil Eisler, az NVIDIA GeForce NOW alelnöke és általános igazgatója hozzátette: a partnerség “ultra-reagálású” felhőalapú játékot biztosít, amelyet egy gyors, megbízható hálózat támogat. Ez a történés újabb példája annak, hogy egy távközlési vállalat még jobban belemerül a játékok világába. Tavaly az Analysys Mason kutatócég azt jósolta, hogy a szolgáltatók idén elkezdik diverzifikálni stratégiáikat, hogy a 180 milliárd dolláros digitális játékipar egy részéből nekik is jusson pár húsosabb falat.
További érdekes cikkekért és hírekért kövesd Facebook oldalunkat!