A Netflix szekere nem egészen úgy fut mostanában, ahogy a prognózisaiban látni lehetett, ezért elképzelhető, hogy nála is jönnek a reklámok.
Amikor az 5G-ről beszélünk, sokszor emlegetjük a streaming szolgáltatások várható fejlődését is, amelyek egyébként egyre több háztartásban bukkannak fel, emiatt a különböző cégek mind komolyabb versenyre kényszerülnek. Itt az Amazon, Hulu, Disney, HBO, hogy csak néhány ismert nevet említsünk, és természetesen a szinte megkerülhetetlen Netflix. Ez utóbbinak most nem annyira működik olajozottan a szerkezete, hiszen évek óta most először kellett azzal szembenéznie, hogy az előfizetőinek száma nem növekszik, hanem csökken. Ennek több oka is van, így többek között a fiókmegosztás, a növekvő konkurenciaharc, és természetesen az orosz agresszió. Míg a szolgáltató korábbi prognózisa 2022 első negyedévére 2,5 milliós növekedést jósolt, a valóság mínusz 200 000 felhasználó. A bevételei is mindössze 9,8 százalékkal növekedtek, szemben az egy évvel korábbi 24 százalékkal.

A vállalat most arra számít, hogy a második negyedév +9,7 százalékot hoz majd. Ez a tendencia több tényezőnek is köszönhető. Egyrészt a COVID miatti “robbanás” jelentősen torzította a valós piaci helyzetet, másrészt egyre divatosabb a fiókmegosztás, ami a gyakorlatban annyit tesz, hogy egy előfizetéssel akár másik 3-4 család is élvezheti a Netflix szolgáltatásait. Harmadrészt maga a szélessávú előfizetések mennyisége is csökken, illetve az orosz-ukrán válság, mint geopolitikai tényező is ront a számokon. Éppen ezért – bár márciusban még nemlegesen nyilatkozott – a vállalat fontolgatja a reklámokkal “dúsított” Netflix bevezetését. Ez valami hasonló modell, mint ami a YouTube-on, HBO-n, Hulun is van, és a cég szerint ha ott működik, akkor náluk is működhet. Hozzá kell tenni, nem úgy képzelik, hogy a jelenlegi csomag ára mellett immár elkerülhetetlen reklámokkal fogunk találkozni, hanem ez egy olcsóbb pakk része lenne, ahol cserében el kell viselni a hirdetéseket.
További érdekes cikkekért és hírekért kövesd Facebook oldalunkat!