A Nokia vezérigazgatója úgy véli, 2030-ra itt lesz az 6G, de addigra már nem az okostelefonok lesznek a fő platformok, hanem a kiborg jellegű emberek.
Pekka Lundmark, a Nokia CEO-ja erről a davosi Világgazdasági Fórumon (WEF) beszélt, és nem azért, mert megsütötte a nap, hanem mert így látja. Véleménye szerint a 6G vezeték nélküli technológia 2030-ra széles körben elérhetővé válik. Hogy miért? Azért, mert addigra már nem az okostelefonok lesznek a legelterjedtebb felület, mivel szerinte
“sok ilyen dolog közvetlenül a testünkbe lesz beépítve”,
így az emberek egyfajta kiborgokká válnak. Lundmark úgy képzeli, hogy ebben az évtizedben már mindennek lesz egy digitális ikertestvére, ami hatalmas számítási erőforrásokra lesz szükség. Szerinte úgy tűnik, ezek a digitális iker modellek nagyon fontosak, mivel lehetővé teszik számunkra, hogy elemezzük, mi történik a fizikai világban, szimuláljuk a lehetséges kimeneteleket, előre jelezzük az igényeket, majd a valós világban produktív lépéseket tegyünk. Harish Viswanathan, a Nokia Bell Labs rádiós rendszerek kutatásának vezetője úgy véli, a következő generációs hálózatok szerepe a fizikai, digitális és emberi világot átfogó tapasztalataink egységesítése lesz. Ahogyan a mai alkalmazások a multimédia alapjaira épülnek, úgy képzeljük el a jövő alkalmazásait, amelyek a digitális világot használják keretként. A dinamikus digitális ikervilágok a fizikai világ és/vagy a virtuális világok pontos, nagy felbontású reprezentációi lennének.
További érdekes cikkekért és hírekért kövesd Facebook oldalunkat!