Kép: MetaPi

Az, hogy a Cisco is kivonul Oroszországból, bizonyára sokkal kevésbé fáj az orosz polgároknak, mint a McDonald’s hiánya, pedig ez is elég nagy érvágás. 

A Cisco közel négy évtizeddel az alapítása után még mindig a világ legnagyobb router- és switch gyártója, Oroszországnak pedig nincs saját fejlesztésű alternatívája. A vállalat hivatalos közleménye szerint a vezetőség úgy döntött, hogy megkezdik az oroszországi és fehéroroszországi üzleti tevékenységük rendezett leépítését. Az oroszországi működés az amerikai szankciók miatt amúgy is nehézkes lett volna, hiszen az orosz invázió miatt az USA tiltja a nagyrészt amerikai chiptechnológiát használó termékek orosz vállalatoknak történő értékesítését.  Az Oroszországból való kilépés nem lesz fájdalommentes feladat a Cisco számára. A legutóbbi (2021 júliusában záruló) pénzügyi évben mintegy 500 millió dollár bevétele jött Fehéroroszországból, Oroszországból és Ukrajnából. Hozzá kell tenni azonban, hogy ez azonban az összes bevételének mindössze 1%-át tette ki. Az Ericsson és a Nokia sokkal jobban kitettnek tűnik, mindegyikük csak az orosz piacról származó bevételeinek mintegy 2%-át szerzi. Azt nem tudni, hogy továbbra is fenntartja-e a felhőszolgáltatásokat azon orosz ügyfelek számára, akik a szoftvereit ilyen módon vásárolják. A szerződések idő előtti felmondása azonban arra kényszerítheti, hogy kártérítést ajánljon fel.

Kép: Cisco

Mint látható tehát, a Cisco értelemszerűen simán túléli ezt a kivonulást, ugyanakkor az oroszoknak eléggé fájhat a lépés. Tekintve, hogy az Ericsson és a Nokia is távozott a térségből, az országnak pedig nincs saját gyártója az így kieső eszközökre, vagy megmaradnak a korosodó technológiák mellett, vagy keresnek valami alternatív megoldást. Nem nehéz belátni, hogy saját fejlesztésű utánpótlás hiányában a nyugati cégek távozása még inkább Kína ölelésébe fogja sodorni Oroszországot. Főleg azért, mert a nyugati cégekkel ellentétben a Huawei és a ZTE nem hagyta el Putyin országát. Oroszország tehát azt kockáztatja, hogy ugyanúgy függővé válik a kínai technológiától, mint Európa az orosz gáztól. Csakhogy a történelem azt mutatja, hogy a diktátorok és a megalománok gyakran kellemetlen ágytársak, és Putyinnak imádkoznia kell, hogy jóban maradjon Hszi Csin-pinggel. Ellenkező esetben Oroszországot a technológia hibernálsa fenyegeti, aminek komoly következményei lehetnek, br ez feltehetően az orosz diktátort egyáltalán nem érdekli.

További érdekes cikkekért és hírekért kövesd Facebook oldalunkat!