Kép: Wrike

A koronavírus a technológiai jellegű vállalatoknál az általa okozott összes egyéb kár mellett még a  sokszínűbb munkaerőre való törekvéseket is akadályozta. 

Ezt állítja Dr. Andrea Huber, a német szélessávú kábelipar érdekeit képviselő ANGA szövetség ügyvezető igazgatója a nemrégiben megrendezett Cable Next-Gen Europe digitális szimpóziumán. Szerinte a járvány a technológiai szerepkörökben több európai nőnek okozott kárt , mint a férfiaknak. Ennek oka leginkább az, hogy a háztartásokban a hölgyekre jellemzően több teher jut. Az elmúlt néhány évben végzett tanulmányokat idézve Huber elmondta, hogy a felmérések szerint az európai nők 30%-a elégedetlenebb a munkájával, mint a koronavírus járvány kezdete előtt.

Megjegyezte továbbá, hogy az európai dolgozó anyák 24%-a számolt be arról, hogy a világjárvány idején csökkentette munkaidejét, szemben a dolgozó apák mindössze 16%-ával. Itt érdemes felidézni a Deloitte tíz országban 5000 nő körében végzett viszonylag új tanulmányát, amely szerint a nők 53%-a mondta, hogy a világjárvány alatt megnőtt a stressz-szintje, és közel fele azt állította, hogy kiégettnek érzi magát. Huber szerint még a világjárvány nélkül is kihívást jelent, hogy a nők bekerüljenek a technológiai állásokba.

Kép: Women Love Tech

Németországban ezen munkakörök mindössze 15%-át töltik be hölgyek. Az is érdeke téma Huber megfogalmazása alapján, hogy a munkahelyi rugalmasság, tehát a home office meddig egészséges mértékű. Szerinte a távmunka ahhoz vezethet, hogy a nőket kizárják a vállalati megbeszélésekből és a döntéshozatalból. Ez árthat a karrierjüknek, és elősegítheti a kiégés és a depresszió érzését, különösen, ha a nőkre hárul a háztartási és családi teendők nagy része.

A sokszínűség a munkaerő-felvétellel kezdődik, és a változtatásokat a vállalatok csúcsán kell kezdeni. Bár egy szervezet vállalati kultúrájának megváltoztatását sokkal könnyebb mondani, mint megtenni, a felsővezetőknek komolyan el kell kötelezniük magukat a munkaerő diverzifikálása mellett, és újra kell kalibrálniuk felvételi gyakorlatukat és politikájukat. Huber úgy véli, hogy egy egydimenziós felvételi folyamat egyáltalán nem vezet eredményre. Esélyt kell adni a sokszínű embereknek, még akkor is, ha talán nem illenek bele a formába rögtön az elején. Minél több nő van a technológiai szektorban, annál valószínűbb, hogy más területek is követni fogják.

További érdekes cikkekért és hírekért kövesd Facebook oldalunkat!

 

FORRÁSLight Reading