huawei
Kép: Gearrice

Az amerikai szankciók és a piacra jutás nehézségei miatt a Huawei számai egyre rosszabbul néznek ki. 

A Huawei pénteken 301,9 milliárd jüan (44,8 milliárd dollár) évközi bevételről számolt be, ami 5,9%-kal kevesebb, mint tavaly, és öt éve a legalacsonyabb első félévi eredmény. A bejelentett 5%-os nettó árrés javulást jelent az első negyedévhez képest, de elmarad az előző három évben elért 9%-os értéktől. A teljes bevétel 2020 óta harmadával zsugorodott, főként a mobiltelefon-üzletág erőteljes visszaesése miatt. Ez a Honor mobiltelefon-egységének 2021 első félévében történt kényszerű eladásában csúcsosodott ki. A készülékeladások tovább csökkentek a félévben, így a bevétel 25%-kal, 101,3 milliárd jüanra (15 milliárd dollár) esett vissza.

huawei
Kép: Inside Telecom

Két évvel ezelőtt a vállalat fogyasztói egysége az eladások 56%-át tette ki, és a világ öt legnagyobb mobilkészülék-gyártója között szerepelt. Most a teljes bevételnek mindössze egyharmadát teszi ki. Ugyanakkor a nagyvállalatnak vannak egyéb olyan érdekeltségei, amelyek viszont még pörögnek. Ilyen például az ötödik generációs technológia, tehát Kína utolsó nagy 5G-s tenderei, valamint az olyan piacokon kötött szerződések, mint Kelet-Európa, a Közel-Kelet és Délkelet-Ázsia. A sokszínű vállalati egység, amely most a Huawei ambícióinak középpontjában áll, 11%-os növekedést produkált, és 55 milliárd jen (8,2 milliárd dollár) árbevételt ért el. A cég nem közölt szegmensszámokat, de a bevált biztonsági és hálózati megoldásai mellett Kína egyik legnagyobb felhőszolgáltatója, és nagy tétekben játszik az AI és az intelligens autók technológiáját illetően. Emellett több mint egy tucat különböző vertikális területet, például a kikötőket, a kormányzati szférát és a szénbányászatot megcélzó keresztfunkcionális csapatok sorát állította fel.

További érdekes cikkekért és hírekért kövesd Facebook oldalunkat!

 

FORRÁSLight Reading