Kép: Bruegel

Ahogy azt mindenki érzi a saját bőrén is, az energiaárak drasztikus növekedése spórolásra késztet, és ez az 5G-vel sincs másként. 

Az, hogy Oroszország lerohanta Ukrajnát, és Putyin elnök egyfolytában azzal fenyegetőzik, hogy elzárja a gázt, a piacok legtöbbjének nem igazán tesz jót. Arra most nem térünk ki, hogy a földgázmezők működése nem egészen úgy megy, hogy az oroszok fogják magukat, és elzárják a gázt. Arra viszont igen, hogy az így kialakult helyzet az energiaárak drasztikus növekedését is eredményezte. Ez természetesen az összes szektorban megváltoztat egy halom dolgot, és nem marad ki az ötödik generációs technológia sem.

Kép: WatchWire

Aldo Bisio, a Vodafone Italian feje egy iparági rendezvényen úgy fogalmazott, hogy az egekbe szökő energiaárak arra kényszerítik az európai szolgáltatókat, hogy elhalasszák 5G-s terveiket. Ez többek között azért sem túl szerencsés, mert Európa eleve némi lemaradásban van az Egyesült Államokkal, és egyes ázsiai országokkal szemben. Bisio szerint a rezsiszámlák drasztikus növekedése további negatív irányba viheti ezt a lemaradást, ami egyáltalán nem szerencsés. Ahogy korábban írtunk is erről, az 5G geopolitikai jelentősége egyáltalán nem elhanyagolható, hiszen a technológia olyan előnyökkel rendelkezik, amiket korábban nehezen lehetett akár csak elképzelni is. Mindeközben az EU országai azon vannak, hogy Oroszországtól való energiai függőségüket mihamarabb felszámolják, illetve több olyan intézkedést is bevezetnek, amik csökkenthetik az energiafelhasználást.

További érdekes cikkekért és hírekért kövesd Facebook oldalunkat!