Több pénzügyi elemző is azt gondolja, a vezeték nélküli iparág nem mutatja a lassulás jeleit.
A Wells Fargo pénzügyi elemzői nemrégiben a befektetőkhöz intézett jegyzetükben azt írták, hogy a tengerentúlon a T-Mobile az egyetlen olyan szolgáltató, amelynek a harmadik negyedéves eredménye érdemben növekedhet. A Morgan Stanley elemzői egyetértettek. “A telekommunikációs szolgáltatások terén továbbra is a T-Mobile a legjobb választásunk” – írták saját, befektetőknek szóló jegyzetükben. Összességében az elemzők arra számítanak, hogy az amerikai vezeték nélküli szolgáltatók együttesen 2022 harmadik negyedévéig továbbra is szilárd ügyfélszám-növekedésről számolnak be. És azt jósolják, hogy a növekedés az év hátralévő részében is folytatódni fog.

Az AT&T és a Verizon a tervek szerint még ebben a hónapban, a T-Mobile pedig várhatóan nem sokkal később számol be a harmadik negyedév eredményeiről. Elmondásuk szerint arra számítanak, hogy az AT&T, a T-Mobile és a Verizon együttesen 1,4 millió új postpaid telefonos ügyféllel bővül a harmadik negyedévben, ami nagyjából hasonló a 2022-es második negyedévben elért 1,5 millióhoz. Ez szintén nem áll messze attól a 2 milliótól sem, amelyet együttesen 2021 harmadik negyedévében adtak hozzá. Más elemző cégek hasonló növekedési előrejelzéseket adtak. A Cowen pénzügyi elemzői például összesen 2,1 millió postpaid telefonos nettó ügyfélszámot prognosztizáltak, ami csak kis mértékben marad el az előző negyedévekhez képest. Ugyanakkor figyelembe kell venni azt, hogy a Verizon már elismerte, a harmadik negyedévben várhatóan összességében ügyfélveszteségről számol be. Az AT&T és a T-Mobile illetékesei ezzel szemben arra utaltak, hogy továbbra is ügyfélbázisuk növekedésére számítanak.
További érdekes cikkekért és hírekért kövesd Facebook oldalunkat!