A francia hírközlési hatóságót egyáltalán nem érheti az a vád, hogy túlzott tempóban tolnák a magánhálózatok szekerét.
A francia hírközlési szabályozó hatóság, az Arcep a múlt héten bejelentette, hogy további három helyi licencet ítélt oda a 3,8-4GHz-es frekvenciatartományban, amelyeket francia vállalkozások magáncélú felhasználására különítettek el. Ezzel a frekvenciasávban kiadott engedélyek száma 13-ra emelkedett, ami nagyjából havi két engedélyt jelent, amióta az Arcep márciusban megnyitotta ezt a spektrumot az 5G-kísérleti platformok számára. Elmondható, hogy nem sok. A szabályozó hatóság nem közölte, hogy eddig hány engedélykérelmet nyújtottak be, és nem tett említést arról sem, hogy továbbiakra is sor kerülhet. Csak azért, hogy érezzük a különbséget, érdemes tudni, hogy az Egyesült Királyságban az Ofcom – a szabályozó hatóság spektrumgazdálkodásért és engedélyezésért felelős szervezet – jelenleg havonta 20 és 70 közötti ütemben osztogatja a helyi magánspektrum-engedélyeket. Az Ofcomnak azonban sokkal több ideje volt arra, hogy a kérelmezési folyamatokat finomítsa, mint az Arcepnek. A brit szabályozó hatóság 2020 elején kezdte meg a “megosztott hozzáférésű” spektrumok kiadását.

Franciaországban a kérelmezők legfeljebb 100 MHz “lokalizált” spektrumot igényelhetnek a 3,8-4GHz-es frekvenciatartományban. Az engedélyek három évig érvényesek, és a pályázati ablak 2022. december 31-én zárul. Németországhoz hasonlóan Franciaország is – az 5G ipari küldetésének teljesítése részeként – előnyben részesíti a gyártásból vagy más vertikális ágazatokból, például az energia, az egészségügy és a közlekedési logisztika területéről érkező alkalmazásokat, valamint az intelligens városok felhasználási eseteit, és ösztönzi az akadémiai szféra részvételét. A sikeres pályázók triója, amellyel a licencek száma 13-ra emelkedett, a Capgemini, az SNCF Network és a strasbourgi egyetemi kórházi intézet. Az Egyesült Királyság 1600 “megosztott hozzáférési” engedélyt ítélt oda. Németországban több mint 250 magán vezeték nélküli hálózat működik a 3,7 és 3,8 GHz közötti helyi spektrumon, amelyet 2019 novemberében “felszabadítottak” a vertikális felhasználási esetek számára.
További érdekes cikkekért és hírekért kövesd Facebook oldalunkat!